Olasz bajnokság: Simoncelli nagyon büszke a magyar tanítványra

Kecskés Bence a hétvégén Imolában versenyzett. A szupertehetséges tinit semmi sem tudta kizökkenteni, melynek eredményeképpen pont az egyik legnehezebb pályán érte el eddigi legjobb PreMoto 3-as helyezését.

Az olasz CIV PreMoto3 a világ egyik, ha nem a legerősebb fiataloknak kiírt bajnoksága, amely egyértelműen a világhírű MotoGP utánpótlását hivatott biztosítani. Ennek megfelelően idén az RXP/Simoncelli Squadra Corse Junior Team szakvezetése még tanulóévet kért Bencétől, ő viszont alaposan túlteljesíti az elvárásokat.

Az elmúlt hétvégén a mezőny magasan legfiatalabb motorosára az extrém hőség mellett egy olyan legendás aszfaltcsík várt, melyen azelőtt csupán egyetlen alkalommal, egy tesztnap alkalmával motorozhatott. A hétvége programja pénteken indult két edzéssel, ebből az egyik már a kvalifikáció volt. Bence rögtön felvette a kesztyűt, és már az első edzésen képes volt a teszten elért legjobbját megfutni.

Az első időmérőn tovább javított az idején, és a tizennegyedik helyre jött be, majd a szombati második kvalin robbantott: két másodperccel javította meg egyéni csúcsát, ez a teljesítmény pedig a kilencedik rajthelyet jelentette a fiatal versenyzőnek. Lehetett volna ez még erősebb is, ám a legjobb körén lévő versenyzőt egy társa rossz ívre húzódva – és a kék zászlós szabályt teljesen figyelmen kívül hagyva – csúnyán feltartotta.

A szituációnak baleset lett a vége, amelyben a vétlen magyar pilóta motorja is megsérült – mindez azonban cseppet sem vetette vissza Kecskés Bencét. A kilencedik helyről rajtoló srác hamar a hetedik pozícióig tornászta fel magát, ám egy pályarontás miatt visszaesett a középmezőnybe. Ekkor azonban hatalmas hajrába kezdett a 25-ös rajtszámú motoros, és ismét feljött a hetedik helyre, majd ott is intette le a kockás zászló.

Bence a vasárnapi második versenyre is átmentette a remek tempót, remek rajtot fogva a tízedik helyről gyorsan a hetediken találta magát, és újfent ezen a nagyon szép helyen zárva igencsak megörvendeztette a csapatát. Az már csak hab a tortán, hogy ezen a futamon újból megdöntötte a saját körrekordját is, így az egész hétvégés szereplése összességében hatalmas bizakodásra ad okot.

Ezt a világhírű Simoncelli csapatnál is látják és érzik, így maga Paolo Simoncelli mester sem fukarkodott a dicsérettel: „Nagyon büszke vagyok Kecskés Bencére!” – mondta a csapattulajdonos-legenda.

Az olasz CIV PreMoto3-as bajnokság következő fordulóját Misanóban rendezik, ahol egy hasonló eredmény esetén Bence beverekedheti magát az összetett top 10-be is.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk – Háfra Zsolt RXP / Sic58 Magyarország

Vélemény, hozzászólás?