ÖN-felvállalás

„Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?” Feldmár András

Az őszi napsütésben ülök a teraszon és olvasom Feldmár sorait. A nap sugarai mintha sorvezetőként emelnék ki a szavakat. Ízlelgetem a mondatokat és alig észrevehetően egy könnycsepp gördül le az arcomon. Az elmúlt időszak feszültséggel átitatott eseményei elevenednek fel bennem.
Tavaly kezdődött…a lelkembe férkőzött, a bőröm alá bújt. Le akartam magam csupaszítani. A falaimat lebontani. Ott állni előtte. Megmutatni magam. Azt, aki vagyok. Aki valójában vagyok…és ekkor beindult a fogaskerék.
De ki is vagyok? Milyen vagyok?

Elkezdtem figyelni a bennem elindult változásokat, illetve a testem reakcióit.
6 hónapja először az évek óta csináltatott műkörmömtől köszöntem el. Egyszer csak azt éreztem, már nem bírom elviselni.
4 hónapja a hajfestésnek mondtam búcsút. Ahogy nő le a hajam, néha még én is elcsodálkozok, hogy mennyire őszülök.
Hogy érzem magam? Mintha fellélegzett volna a testem.
Hogyan élem meg? Érdekesen. Eddig egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy „visszacsináljam”. Kíváncsian figyelem a vonásaim változásait az ősz fürtjeim előbukkanásával.
Akkor miért érdekes? A szűkebb és tágabb környezetem reakciói miatt. És a legmegdöbbentőbb, a nők reakciói.
Csak egy pár jelző amit kaptam: milyen lepukkant vagy, öregíted magad, ápolatlan vagy, igénytelen vagy…stb. és mindezt azért, mert felvállalom a természetes külsőmet.
A természetes külsőt miért társítjuk az ápolatlansággal?

Te mit és hogyan mered felvállalni?
Mennyi belső harc van a felvállalás mögött?
Mennyire mersz kiállni magadért?

Humorral, sok nevetéssel, elgondolkodtató történetekkel várunk benneteket, melyben beszélgető partnereim:
-Walas Eleonora- marketing és stílus menedzser, üzletasszony, a Charisma Centrum alapítója , tulajdonosa
-Dr. Heves Andrea- az ELTE vezető pszichológusa, pszichoterapeuta, bátorság – és változás tréner.
-Dr. Nagy Kata-jogász, mediátor, coach, meseterapeuta
-Hartai Zsuzsa, szabadúszó iparművész

Kérdésed, hozzászólásod megírhatod a Charisma Centrum facebook oldalán üzenetben 2019.09.18-ig és élő adásban válaszolunk, illetve kibontjuk a kérdésed, hozzászólásod.

https://www.facebook.com/charismacentrum

A rádióadást 2019.09.18. 18.00-20.00 között hallgathatjátok a Sztráda rádión.

Vélemény, hozzászólás?