Az ember az őt körülvevő alapvető tárgyi környezetét olyannyira megszokta, adottnak veszi, hogy időnként kifejezetten érdekes dolog rácsodálkoznia és megismerkednie történetükkel, művészeti jelentésükkel és jelentőségükkel.
A kályha a közép-európai lakáskultúra nagy találmánya. A „feltalálása” óta (12. század) lehetővé vált, hogy a téli hideggel küszködő emberek – a királytól a parasztig – házaikban füstnélküli szobát építve gyökeresen javíthassanak életminőségükön. A kályha nem csupán a fűtőberendezés szerepét töltötte be, hanem mintái, díszítései révén a szoba egyik, sokszor presztízs értékű dísze is lett. A kályhacsempéken ábrázolt képek, motívumok a geometrikus mintáktól kezdve a figurális jelenetekig sokféle képi ábrázolást jelenítettek meg az adott kor stílusához, divatjához igazodva.
A kályhacsempék a régészeti ásatások legmegbecsültebb leletei közé tartoznak. Az idővel jól dacoló kerámia töredékek számos fontos lelőhely: királyi paloták, várak, kolostorok, városi lakóházak, vagy vidéki nemesi kúriák, sőt paraszti otthonok feltárásai legértékesebb tárgyainak számítanak.
A kiállítás ezt a változatos világot mutatja be átfogó jelleggel, a történeti Magyarország területére koncentrálva, de távolabbi párhuzamokat is megidézve. A tárlaton a látogatók megismerkedhetnek a magyar királyi udvar kályháival, a kályhák készítésének „titkaival” és történetével, valamint a csempéken megelevenedő ábrázolásokkal, melyeken a bibliai, mitológiai, népmesei és világi személyek, s történeteik jelenítődnek meg. A középkori ember fagyos napjait otthonos meleggel megtöltő kályhák mellett festményeket, ősnyomtatványt, grafikát és egyéb tárgyat is megtekinthetnek a látogatók.
Az ország múzeumai már régóta gyűjtik ezeket az emlékeket, átfogó, tematizált bemutatásuk azonban, bár sokszor tervezték, most először valósul meg a BTM Vármúzeumban.
A kiállítást a magyar kályhacsempe-kutatás legnagyobbjai: Holl Imre és Sabján Tibor emlékének ajánljuk.
Tudományos munkatársak: a Budapesti Történeti Múzeum Középkori főosztály tagjai:
BENCZE ZOLTÁN, B. NYÉKHELYI DOROTTYA, BENDA JUDIT, HORVÁTH VIKTÓRIA, KOVÁCS ESZTER, MAGYAR KÁROLY, PAPP ADRIENN, SÁNDOR ILDIKÓ, SPEKNER ENIKŐ, TAKÁCS ÁGOSTON, TEREI GYÖRGY, TÓTH ANIKÓ
A kiállítási installáció terve: CZEGLÉDI LAJOS – Studium Design Kft.
Kályharekonstrukció kivitelezése: SLAVEI TAMÁS – Studium Design Kft.
Kiemelt műtárgyak
Szent Imre
Imre herceg, István király fia, a mai napig köztiszteletben álló szent. István Gellért püspök gondjaira bízta, hogy jó keresztényt neveljen belőle, s felkészítse az uralkodásra. Apja kívánságára megházasodott, de a legenda szerint szűzi házasságban élt. A 12. századi Imre-legenda így ír róla: „Ő a testi nemzést, amely romlandó, a szüzesség lelki fogadalma mögé helyezte\…, és érintetlen hitvese szüzességét romlatlanul megőrizte. A 15. században Besztercebányán, az egykor Zólyom vármegye székhelyén (mai Szlovákiában) működött egy iparos műhely, ahol mind világi jeleneteket, mind szenteket, sok magyar szentet ábrázoló kályhacsempét gyártottak. Általában ezek mázatlan, vagy zöld mázas darabok voltak, de ez a Szent Imrét ábrázoló csempe, mely Dévény várából került elő, nagyon szép kivitelű, színes, vegyes-mázas technikával készült. Imre herceget bájos ifjúként, liliommal a kezében ábrázolja. A liliom- ősi jelképként – a fényt, a tisztaságot, a szüzességet szimbolizálja. Imre herceget a Hildesheimi Évkönyvek híradása szerint vadászat közben egy vadkan ölte meg. Székesfehérvárott temették el, sírja zarándokhely lett. Atyjával és tanítójával együtt szentté avatták, s a barokk kortól ő a magyar ifjúság védnöke.
Lovagalak
Kifejezetten reprezentatív, a legmagasabb színvonalat felmutató, királyi-fűúri környezetből származó csempe a 15. század közepe tájáról, V. László idejéből.
A középkori lovag – a pajzsán és a sisakdíszén lévő oroszlán mutatja, hogy Habsburg herceg, vagy akár maga V. László – előre szegezett lándzsájával feltehetően lovagi tornán vesz részt. Az ábrázolás módjából érezhető, hogy létezik egy ellentétes irányú párja is a csempének. A kályhát, melyről származik, sok más, osztrák tartományi címeres csempe díszítette, melyek az adott főúr udvar iránti hűséget voltak hivatottak kifejezni.
Vár
Budán került elő a Budapesti Történeti Múzeum egykori főigazgatója, Gerevich László régész, művészettörténész vezette, nagy palotai ásatások idején (1960-as évek) ez a kályhacsempe, de érdekes módon nem a budai várat ábrázolja, hanem egy stilizált palotaépületet. Különlegessége, hogy áttört előlapú darab, mely már bonyolultabb munkafolyamatot tételez fel. Zsigmond király idejéből (1368-1437) származik.
Strucc patkóval
A 14. század 70-es 80-as éveiből, az Anjou-korból Anjou-címeres, udvari kályháról származik ez a strucc motívumos csempe. Budáról, Pestről, Diósgyőrből kerültek elő hasonló csempék még. A tárgyon alul egy lovagi csöbörsisak látható, melyen egy királyi korona áll belőle kinövő két strucctollal, hosszú nyakon struccfej szájában patkóval – ez Károly Róbert király személyes sisakdísz ábrázolása volt. A bestiáriumokban a strucc azzal, hogy mindent megeszik, mindent megemészt, még a vasat is, az erőt szimbolizálja; motívuma arra utal, hogy Károly Róbert minden ellenlábasát sorra legyűrte, szinte legyőzhetetlen volt.
Sárkány
Az állatok mindig a keresztény értelemben vett jót vagy rosszat jelzik a középkori szimbolikában. A sárkány mindig a gonosz erőt jelenti. Zsigmond király és Cillei Borbála királyné 1408. december 12-én alapította meg a Sárkányrendet, mely az uralkodói hatalom támogatására, illetőleg a belső széthúzás megszüntetése érdekében jött létre, nemzetközi térhódításával párhuzamosan pedig egyfajta kitüntetéssé vált.
Róka libákkal
Besztercebányáról, polgári használatból származó, 15. századi darab a róka motívumos csempe. Témája alapján köthető lehetne az ún. Középkori Róka regényhez, az igen népszerű, ravasz rókáról szóló szatirikus-allegorikus állatmese-gyűjteményhez, de mégsem abból való, hanem azt az Európa-szerte ismert közmondást jeleníti meg, mely érdekes módon épp Magyarországon nem terjedt el:
„Ha a róka prédikál, akkor vigyázz a libákra!”
Az álszenteskedést, téves tanítást, félrevezetést, lelket elrabló eretnek tanokat szimbolizálja. Kifejezetten közkeletű ez a motívum, rengeteg középkori ábrázolása van: zománckanálon, fafaragáson, festményen, kályhacsempén.
Virágos sarokcsempe
A középkor végén, az újkor kezdetén a sokáig divatos, sárga-zöld-barna ólommázas csempét felváltja az ónmázas, új színeket: türkizt, feketét, fehéret, kéket, lilát használó, reneszánsz motívumos, sokszor vegyes-mázas csempevilág.
A reneszánsz motívumok Budán, Észak-Magyarországon kezdtek elterjedni. A mesterek szakítottak a gótikus motívumokkal, teret nyer a virágminta, virágfüzér, rozetta.
