SUPERENDURO GP: LISZKA ROLAND BULGÁRIÁBAN ÁLL RAJTHOZ

A SuperEnduro GP budapesti fordulója után eltelt pár hetes kihagyás után ezen a hétvégén Bulgáriába látogatnak a világ legjobb teremendúrós versenyzői.

A Szófiában rajthoz álló mezőnyben természetesen a Laller Racing Dakar Team fiatal sztárja, Liszka Roland is ott húzza majd a gázt. Roland célja a minél jobb szereplés, de fél szemmel már a junior világbajnokság összetett tabelláját is érdemes figyelnie, hiszen a forduló előtt a harmadik helyen áll. A Magyar Nagydíj nem a versenyző tervei szerint alakult, aki ennek ellenére szilárdan hisz abban, hogy a hátralévő két futamon képes lesz megőrizni a vb harmadik pozícióját. Ehhez először a Bolgár Nagydíjon kell helytállni, de a pilóta sokat készült az elmúlt időkben, és az elszántságával sincs probléma:

A magyar forduló nem úgy sikerült, ahogy én szerettem volna. Tudom, hogy mit kell most tennem, elmegyek érte és megszerzem!” – írta a közösségi médiában megosztott videós posztja mellé elszántan a sportoló.

Aki szeretné nyomon követni Liszka Roland bulgáriai szereplését, ITT MEGTEHETI.

Vélemény, hozzászólás?