Mozdulj! Tandemtúra – Ismét Lallerrel!

Ahogy az az elmúlt években már megszokottá vált, Horváth Lajos a motorozás és csapat/sportvezetői tevékenység mellett a társadalmi szerepvállalásról sem feledkezik meg. 

A váci sportoló hosszú ideje örökös fővédnöke és lelkes támogatója a Mozdulj! Közhasznú Egyesület által „Tandemtúra a látássérültekért” rendezvénysorozatának. A tandemtúra idén is útnak indult, ahonnan természetesen Laller sem hiányozhatott:

„Mindig nagy lelkesedéssel és várakozással jövök, hiszen régi barátság köt a látássérült túrázókhoz és a szervezők csapatához is. A két kerék és a tandemezés csak hab a tortán, itt a lényeg az, hogy együtt megmutassuk: a látássérültek és az egészséges emberek remek csapatot alkotnak, és sokat tanulnak egymástól. Idén is szükség volt a közös munkára, hiszen a 248 km a Balaton körül nem tekerte le önmagát! Öt nap alatt 76 kilométert teljesítettek a srácok, hogy így hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőségre. Én a révfülöpi megállónál csatlakoztam be hozzájuk, és mint mindig, most is nagyon jól éreztem magam! Ezek az emberek mindig óriási erőt adnak nekem, és megmutatják nekem, hogy milyen könnyű is a saját helyzetem. Hosszú évek után rájöttem, hogy az integráció a legfontosabb mondandója enne a túrának: nem a látássérülteket kell beintegrálni az egészségesek közé, hanem pont fordítva. A tapasztalataim nagy része azt mutatja, hogy ha találkozunk egy fogyatékos emberrel, akkor a legtöbben ösztönösen elfordulnak, oda sem mernek nézni, nehogy segíteni kelljen. Meg kellene érteni azt, hogy ők is ugyanolyanok és ugyanúgy élnek, mint mi, csak alapból egy kis hátránnyal indulnak. Azt gondolom, hogy a rohanó életünkbe bele kell férnie annak, hogy egy fehér bottal élőt, nehezen mozgót átkísérjünk az úttesten.


Minden tiszteletem azoké, akik egy betegségből, balesetből kifolyólag valamilyen testi fogyatékkal élnek, az ő kitartásuk és erejük bizonyítja nekem, hogy semmi sem lehetetlen.” – nyilatkozta lapunknak Horváth Lajos.

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Juhász Melinda

Vélemény, hozzászólás?