Tandemtúra a látássérültekért a Balaton körül – Horváth Lajossal

„Nem az az erős, aki másoktól elvész, hanem aki MÁSOKNAK AD – ha mást nem, legalább esélyt.” – áll a Mozdulj Közhasznú Egyesület zászlaján. Ők szervezik azt a nagyszabású eseményt, amelynek idén ismét Horváth Lajos „Laller” lesz az egyik fővédnöke. 

Immáron tizedik alkalommal indulnak útnak látók és látássérültek , hogy együtt hívják fel a figyelmet a tényre: látássérültként is lehet, sőt kell normális életet élni. Az esemény sajtótájékoztatója az impozáns Docler Holding irodaházban zajlott, ahol jelen volt a túra örökös fővédnöke, Horváth Lajos „Laller” Dakar motorversenyző is. Laller nem csupán a megjelenésével emelte a rendezvény nívóját, egy szép meglepetéssel, és szívhez szóló beszéddel is készült:

„Megmondom őszintén, én önös érdekből vagyok itt. Rettentően feltölt ezeknek a srácoknak és lányoknak a társasága, elképesztő az a vidámság és lelki erő, na meg a bátorság, amivel látássérültként is teljes életet tudnak élni. Ha velük vagyok, mindig elpárolognak a gondjaim, igyekszem példát venni róluk, hasonlóan erősnek mutatkozni az élet által az útamba gördített akadályokkal szemben. Sportolóként pedig külön motivációt jelentenek, és mivel szeretnék valamit visszaadni ebből a sok-sok szeretetből, ezért készültem egy meglepetéssel. 

Minden idei túrázót megajándékozok egy Laller Racing Dakar Teames csapatpólóval, sőt a nap végén rendezett ügyességi játékok győztese külön mezt is kap majd, ahogy azt a legnagyobb bringás körversenyeken is szokás. Ezen felül természetesen én is részt veszek majd a tandemtúrán, hogy ezzel hívjam fel a környezetem figyelmét: segítsünk embertársainkon, ha látó, ha látássérült vagy, mindannyian megérdemlünk egy esélyt!” – mondta el gondolatait Laller. 

A Balaton megkerülése előtt még egy komoly kihívás vár Horváth Lajosra: jövő hétvégén a tradicionális HunGarian Baja tereprali világkupa futamon kell helytállnia!

Fotók: Juhász Melinda

 

Vélemény, hozzászólás?