Endurocross: Újabb szenzációs váci győzelem, ezúttal Somogybabodon!

A Laller Racing Dakar Team legifjabb versenyzője megállíthatatlan: Hiába az ismeretlen pálya, hiába az óriási mezőny és a trópusi hőség, Liszka Roland endurocrossban továbbra is verhetetlen.

A Magyar Endurocross bajnokság somogybabodi fordulóján óriási mezőny, 47 versenyző állt fel a rajtra, több külföldi pilótával és hazai élmenőkkel megspékelve. A Horváth Lajos „Laller” csapatában első évét töltő tősgyökeres váci pilótát ez nem hatotta meg, és kőkemény versenyzéssel újfent sima és ellentmondást nem tűrő győzelmet aratott:


„Szinte már hagyomány, hogy a rajtom nem sikerül igazán, de utána nagyon hamar képes vagyok felzárkózni – pontosan ez történt Somogybabodon is. A 40+ létszámú mezőny által felvert hatalmas por nem segítette a tájékozódást a pályán, ennek ellenére a nyitókör végén már én álltam az élen.  Az első kanyarban harmadikként fordultam, 100 méteren belül előztem még egyet, majd az erdőben magam mögött hagytam az addig vezető srácot is. A harmadik kört nagyon megnyomtam, és így a port is magam mögött hagytam, innentől már csak arra kellett koncentrálnom, hogy megfelelően beosszam a technikát és az erőm. Ez könnyebben sikerült, mint azt előzetesen gondoltam, hiszen a nagy hőség miatt a tervezett két óránál negyven perccel korábban intették le a futamot. Ekkor már majdnem egy perccel vezettem, így mind abszolút értékelésben, mind a kategóriámban győzni tudtam. Most egy kis szünet következik a versenyszezonban, de rövidesen ismét nyeregbe pattanok, hogy részt vegyek a motocross bajnokság soros fordulóján. Nagyon örülök ennek az eredménynek, innen is szeretném megköszöni a csapatom és a támogatóim erőfeszítéseit, valamint a szurkolók fanatikus biztatását!” – nyilatkozta Liszka Roland, aki eddigi pályafutásának legerősebb évét teljesíti a Laller Racing Dakar Teamben. 

 

Vélemény, hozzászólás?