Gender Racing: A Red Bull Ringen is győznének

A Gender Racing Team tovább folytatja a menetelését, méghozzá egy nagyon különleges helyszínen. Magyarország legismertebb formulaautós istállója ezen a hétvégén Ausztriába, az ultramodern Red Bull Ringre látogat, hogy a Drexler Formel Cup második fordulójában méresse meg magát.

A csapat célkitűzései között ezúttal is ott szerepel a győzelem, melyet Berta Benjámin révén próbálnak meg elérni. Az F4-es autóval versenyző Benjámin remek formában, monzai kategóriagyőzelemmel a háta mögött, elszántan érkezik meg a Red Bull Ringre:

„Ezen a pályán még nem versenyeztem eddig, de nagyon kedvelem, hiszen rengeteg komoly sorozat megfordul rajta. Fizikális és mentális állóképességet fenntartó és fejlesztő edzésekkel készültem a versenyhétvégére, valamint szimulátorban is igyekeztem felvenni a ritmust, és lehetőség szerint minél jobban megismerni az íveket. Még nem tudom pontosan, hogy mekkora léptékű mezőnnyel kell számolnunk, de mindenképpen szeretnék a Forma-4-es kategóriában győzni, és minél jobban versenyben lenni az erősebb autókkal is. Ez utóbbi nem lesz egyszerű feladat, hiszen ez az aszfaltcsík egy valódi erőpálya, ahol a motorerő a minden – egészen addig, míg nem esik le az eső. Holnap tesztekkel kezdünk, pénteken szabadedzésekkel és időmérővel folytatjuk, majd vasárnap két versenyen állunk rajthoz. A versenynapra sok csapadékot mondanak, én nagyon bízom benne, hogy ez így is lesz, mert ez nagyban javítaná az összetettbeli esélyeinket.” – mondta el Benjámin.


Gender Tamás csapatvezető most sincs egyszerű helyzetben, hiszen míg csapatának Ausztriában kell helytállnia, addig ő Olaszországban felügyeli majd a fia versenyzését:

„Összetett a feladat, de már jól ismerjük az ilyen szituációkat, és képesek vagyunk őket managelni. A Red Bull Ring számunkra egy nagyon kedves hely, ahol már több alkalommal versenyeztünk, és több győzelmet is arattunk. Sok kellemes emlék és szép eredmény köt minket az osztrák versenypályához, így talán nem árulok el titkot azzal, hogy most is kupákért megyünk. Berta Benjámin még nem versenyzett ezen a pályán, de az elmúlt évek során a fiúk sok adatot gyűjtöttek innen, és biztos vagyok benne, hogy ez nagy segítség lesz Beninek. Bízok benne, hogy lemásolja a Monzában látott szereplését, és kategóriagyőzelemmel zár, valamint az erősebb technikákkal is komoly harcban lesz. Eközben Olaszországban is zajlik a munka, Ifjabb Gender Tamás egy új, erősebb gokartos kategóriában áll rajthoz a hétvégén. Tomika a Kartodromo Val Vibrata pályán a Mini 60 Italian Champion bajnokságban méreti meg magát, ami egy brutális kihívás lesz! Bízom benne, hogy az összes GRT versenyző jó hétvégét fog zárni.” – taglalta a hétvége menetrendjét a GRT első embere.


A Red Bull Ringi versenyhétvége történéseiről mi is beszámolunk majd, aki pedig folyamatában követné az eseményeket, az a Gender Racing Team Facebook oldalán tudja ezt megtenni.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?