Liszka Roland extra motiváltan várja a hétvégét!

Ezen a hétvégén Béren folytatódik a Magyar Enduro-cross bajnokság, ahol a Laller Racing Dakar Team legfiatalabb versenyzője, Liszka Roland is megméreti majd magát. Rolandnak feltett célja, hogy a Tamásiban balul alakult verseny után erős produkcióval rukkoljon ki!

A fiatal pilóta ezért el is követett mindent az elmúlt két hétben, edzést edzés hátára halmozott a jó eredmény érdekében:


„Ma indulunk el Bérre, és megejtem a pályabejárást is. Még élénken él bennem az előző forduló, melynek tapasztalatait igyekeztem feldolgozni, és okulni a történtekből. Horváth Lajos „Laller” csapatvezető szerint a motokrosszos énem él bennem az enduro-cross versenyeken is, és ha kicsit türelmesebben kezelem a futamokat, akkor bizonyosan jön majd a siker, a győzelem is. Természetesen ez utóbbi a célom, amiért minden tőlem telhetőt elkövetek. Az elmúlt két hetet végig edzettem, és már nagyon várom, hogy motorra üljek. Béren a kategória elsőségért megyek, egyetlen srác kivételével jól ismerem a mezőnyt, és esélyesnek tartom magam. Őszintén bízom benne, hogy ezúttal sem baleset, sem technikai hiba nem hátráltatja majd a versenyzésemet!” – nyilatkozott motiváltan Magyarország egyik legtehetségesebb fiatal off-road motorversenyzője.

Vélemény, hozzászólás?