Laller már Gyulára gyúr

Horváth Lajos „Laller” legutoljára Szlovákiában versenyzett, és ha lassan is, de úgy néz ki, hogy teljesen felgyógyult az áprilisi Morocco Desert Challengen összeszedett sérüléséből. A népszerű terepmotoros nem csupán fizikálisan kezdi utolérni önmagát, de a kedve is egyre jobb, és már alig várja, hogy Gyulán ismét felkavarja a port!

A váci Dakaros éppen csak lemaradt a dobogóról a legutóbbi futamán, de ez cseppet sem kedvetlenítette el, sőt, mostanában nap mint nap egy tinédzser izgatottságával pattan nyeregbe:

„Rengeteget dolgozom, de a munkám mellett odafigyelek a formámra is. Minden nap kijárok a helyi krosszpályára, és nagyon élvezem ezeket a délutáni, koraesti csapatásokat! Természetesen a cél nem a hobbymotorozás, tudatosan készülök a tereprali bajnokság következő fordulójára, ami egyébként az egyik kedvenc helyszínem a versenynaptárban. A gyulai versenynek és nekem már külön történelmünk van, nagyon szeretem az ottani tempós, veretős pályákat, mindig nagyon élvezem ezt a hétvégét.”  – mesélte lelkesen Horváth Lajos, aki nem csupán a versenyzés miatt izgatott.

„Sok-sok tervem van még a tarsolyban, amik ha késnek is, egészen biztosan nem fognak kimúlni megvalósítás nélkül. Rettentően elfoglalt időszak volt a mögöttem hagyott év, ami kívülről nézve kicsit talán a motorozás rovására is ment. Ám ettől függetlenül én folyamatosan mozgolódtam a háttérben, és már nagyon hiányzott, hogy több időm legyen a versenyzésre. Úgy néz ki, hogy hamarosan minden szinten visszatérek a régi kerékvágásba, és izgalmas dolgokba fogok belevágni. A poént még nem akarom lelőni, de ígérem, időben megtudtok mindent!” – fogalmazott sejtelmesen a rutinos motorversenyző.

Az MNASZ / I.O.B.C. tereprali sorozat gyulai állomása október 5-6 között kerül megrendezésre, melyről természetesen lapunk is beszámol majd.

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Laller Racing Dakar Team

Vélemény, hozzászólás?