Vannak emberek, akiknek siváran és unalmasan telnek a napjaik. Pedig lehet ellene tenni, hogy ez ne így legyen. Három éve, hogy beszélgető partneremet megismertem, akit elsősorban jó kedvűnek, életigenlő hölgynek gondolok. Érzékeny lélek, privát munkái mellett pont ezért lett belőle művész, mert csak az ilyen kvalitású lelkekből lehet igazán alkotó. Ha szorgalmát és a törekvését veszem alapul, abban egészen biztosan élen jár. Kedves, segítőkész ember, aki a festészet és az irodalom terén is rövid idő leforgása alatt megcsillogtatta tehetségét. Gyakorta találkozom vele a műhelyben. Huncut szemmosolya mindig lenyűgöz, mely ilyenkor nekem is erőt ad. Jó, hogy vannak ilyen emberek, mint Harangi Andrea Judit festőművész, David Arts Alkotói Nívódíjas költő.
Harangi Andrea Judit
- Hol telt gyerekkorod? Milyen napsütéses élmények maradtak meg benned ebből az időszakból?
- Születésem helye Sátoraljaújhely, a Skorpió jegyében láttam meg a napvilágot. Ebben a városban töltöttem el a gyermekkoromat. Apai ágon nagyszüleim amolyan költöző madár életet éltek. A fővárosban Óbudán volt lakásuk, valamint Olaszliszkán egy kedves, gangos kúriájuk. Tavasztól őszig Olaszliszkán éltek, majd télre visszaköltöztek Óbudára. Gyermekkori nyaraim náluk teltek. Főleg innen valók az emlékeim, amelyek gyakran visszaköszönnek a festményeimen, sőt az írásaimban is. Voltak persze nem csak kedves, hanem keserédes emlékeim is, ami főleg az általános- és középiskolai évekre volt jellemző. Maradandóbb élmények a zenetagozatos Petőfi Sándor Általános iskolához fűznek, ahol tagja voltam az énekkarnak, sokat jártunk kórustalálkozóra. Abban az időben énekszóló versenyeket is nyertem, amire ma is szívesen emlékszem. Az iskolai rajzszakkör lelkes tagja voltam, mi több, még hegedülni is tanultam! Középfokú tanulmányimat gimnáziumban szerettem volna folytatni, de szüleim akaratára a közgazdasági szakközépiskolát választották számomra, így 1990-ben a Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem.
- Egy korábbi beszélgetésünkkor említetted, hogy egyszer csak Budapesten találtad magad. Mi motivált a szülői háztól való elszakadásra?
- Mindig is éreztem, hogy a nagyváros lehetőségei egyszer bevonzanak engem is. Így aztán az érettségi vizsga után szülővárosomtól Budapestig repített az élet. Függetlenül ettől a szívem Tokaj-hegyalján is dobog. Az sem véletlen, hogy minden évben visszajárok ide, amikor újabb festménysorozatot festek. Ha újra kezdeném az életemet, kardinális kérdésekben ugyanígy döntenék, mert bár másképp dobog a szívem a szülőföldemen, az igazi kibontakozást számomra mégis Budapesti hozta el.
- Hogyan jött a festészet az életedbe? Kitől tanultad? Voltak-e segítőid?
- Gyermekkoromban nagyon szerettem rajzolni, később igazi festőművész mellett tanultam a festészet alapjait. Családom felmenői között volt festőművész, talán innen öröklődött ez a képesség. Aztán később szüleim elvesztése után tört elő belőlem ismét a késztetés, hogy ecsetet fogjak. Az olaj-technikán kívül akrillal szeretek még festeni. Jelenleg Gászpor Vince festőművész tanítványa vagyok. Hiszek a festészet, gyógyító erejében. 2015. januárban állítottam ki először az Unio Gallery-ben, ami a főváros egyik jeles tizenhét éve működő művészeti galériája. Megjegyzem, korábban már hallottam erről a galériáról. Nagyon örültem az itteni lehetőségnek, mert minden flottul és profin zajlik.
- Még nyomdaszagú a „Lírai hangulatban” című első verses köteted, mely nemrég készült el. 2018. december 2-án lesz a műsoros bemutatója nagyszabású festménykiállítással egybekötve az Unio Gallery Kamaratermében kiváló művészek közreműködésével. Mit jelent számodra a festés mellett költeményeket írni? – hiszen még csak pár éve foglakozol költészettel.
- Ó, már alig várom a bemutatót! Nos, a versírás tevékenyen mindössze három éve foglalkoztat. 2015-től, az első ottani önálló kiállításomtól fogva lettem tagja a David Arts művészeti műhely Képzőművészeti- és Irodalmi Szekciójának. Kicsit félszegen indultam neki, de belevágtam. A műhelyben sok segítséget kaptam, főleg a költészet terén, mely a műfajelmélet megismeréséhez is hozzásegített. De itt ismerkedtem meg a szabad versírással, amit megszerettem. Egy kezdő poétának – de haladónak is – ebben a műhelyben a verslektorálás az egyik első számú segítség. Ittlétem óta számos műhelyantológiában is megjelentek költeményeim. Elmondhatom, hogy ma már ugyanolyan fontos a versírás, mint a festés. Örömöm van az írásban, mert benne van a lelkem, mint ahogyan a festményeimben is, hiszen önkifejezés mindkettő. A versek mellett novellákat is írok, megélt emlékeket tárok az olvasó elé. A költői képek fokozatosan törnek elő belőlem. Leülök és kiírom magamból, amit az ihlet sugall. A valódi izgalom az, amikor lektorálás után visszakapom a verset. Bizony olykor egy-egy szinonima, vagy szócserék komoly átalakulást eredményeznek a műben. Visszatérve a decemberi bemutatóra. Remélem, sokan megtisztelik majd a könyvbemutatót! Elégedett vagyok, szép lett a könyv.
- A műhelybeli munkádat, szorgalmadat viszonylag korán elismerték. A „David Ars Alkotói Nívódíj”, mennyire cselekvésre késztető a képzőművészeti- és az irodalmi életben?
- Mindig mindenhez alázattal és szorgalommal álltam, s ez így is marad. Megtanultam, hogy a művész szakmákban az alázat a legfontosabb. Szorgalom nélkül pedig nem lehet egyről a kettőre jutni. Képesnek kell lennünk elfogadni a tanítást attól, akit mesterünknek érzünk, ez nagyon lényeges szempont. Szerintem sem a festészet, sem az írásművészet nem korhoz kötött tevékenység. A nívódíj sokat jelent nekem, mert Inspirál és lelkesít, hogy érdemes e két művészeti ággal foglalkoznom. Büszke vagyok erre az elismerésre, mert rajtam kívül motiválja azokat is, akiktől további kiállítási lehetőségeket kapok. Nincs menedzserem, mégis folyamatosan szerveződnek az egyéni és a kollektív kiállításaim.
- Tudom, hogy állatszerető vagy és ebből a szenvedélyből a virágok sem maradhatnak ki…
- Igen, bizony! Bár ez a megállapítás a családomra is vonatkozik. Különösen az ebekre vagyok fogékony. Korábbi kutyusunkat, akit tavaly tizenhat évesen veszítettünk el, tizenhárom éves korában menhelyről került hozzánk. Végtelenül jámbor és szeretni való volt… hiányzik! Kezdetben félős volt, mint általában a menhelyre került állatok, mert lelkileg károsulnak. De miután családunk tagja lett, bármerre is mentünk, mindenhová jött velünk, így szép lassan jó kedvű, hálás kutyus vált belőle. Elvesztésekor megfogadtam, nem szeretnék többé kutyát, de miután megpróbáltam elengedni a fájdalmamat, úgy egy hónappal később, Boba nevű kutyával egymásra találtunk, szintén menhelyről való Ő is, jelenleg egyéves. Rettenetes állapotban volt, akiről azt sem lehetett tudni, milyen fajtájú. Rendbe hozattuk, kutyaiskolába jártunk vele, hogy szocializálódjon, teljes jogú családtag. Van egy egyéves perzsa cicánk is, persze a kutya-macska barátság jelenleg még alakulóban van! Szeretem a növényeket is, mert erőt sugároznak. Hiszek abban, hogy nekik is lelkük van, s ahogy a kertemben is, úgy a lakásunkban is sok a virág.
- Eddigiekből kiderült, hogy elégedettséggel és örömmel tölt el a festészet, s a költészet terén elért eredményeid. De, mennyire örömteli a privát munkád?
- Szüleim tanácsát megfogadva indultam el azon az úton, amit jelenleg is járok. Társadalombiztosítási- és HR szakember lettem, majd tanulmányaimat a párizsi Nanterre-i Egyetemen folytattam, ahol nemzetközi gazdasági szakértőként végeztem. Jelenleg is továbbképzésben veszek részt, a tanulás szerintem soha nem ér véget. Ahhoz, hogy naprakész lehessek, folyamatos fejlődés, tanulás szükséges, hiszen a foglalkozásomra a legfrappánsabb jellemző az, hogy folyton változásban van – különösen a jogszabályi átalakulásból eredően. Huszonegy éve dolgozom a bankszektorban HR vezetőként. Úgy érzem, folyamatosak a feladatok, a kihívások. Ameddig pedig ez így van, addig itt a helyem. 2007-től veszek részt felnőttképzésben, főként társadalombiztosítási, pénzügyes képzésekben vagyok óraadó, szakvizsgáztató tanár. Több képzési intézmény közül kiemelten a Penta Unió Oktatási Központnál. Huszonöt éve élek gazdasági vezető és könyvvizsgáló férjemmel kiegyensúlyozott házasságban. Két remek egyetemista gyermekünk van. Balázs fiúnk informatikus mérnöknek készül, Alexandra leányunk képzőművészeti egyetemen tanul. Hálás vagyok az Úrnak, hogy a mai napig megvannak az életemben mindazok, amik a legfontosabbak: család, munka, művészet. A jövőre nézve pedig azt mondhatom; ha egészség van, akkor minden megvan.
