HAZAI PÁLYÁN, FUJIBAN BIZONYÍTHAT ÚJRA A HÉTVÉGÉN AZ ALONSOVAL KIEGÉSZÜLT TOYOTA WEC CSAPAT

A TOYOTA GAZOO Racing Le Mans győztes, FernandoAlonsoval kiegészült csapata kétségkívül mindent megtesz majd a hétvégén Japánban azért, hogy a hazai rajongóknak legyen mit ünnepelni a Fuji 6 órás versenyen, ami egyben a 2018-2019-es FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) negyedik fordulója is.A csapat eddig hat alkalomból ötször aratott diadalt hazai pályán, amióta 2012-ben visszatért a hosszútávú versenyzés világába. Az augusztusi Silverstone-i csalódást követően mindenre készek, hogy megszerezzék a csapat harmadik kettős győzelmét a Fuji Speedway pályán, tovább növelve ezzel előnyüket a bajnokságban.

A Le Mans győztes TOYOTA szereplésére nagy létszámú közönséget várnak a Fuji Speedway pályára, ami a Fuji hegy lábánál fekszik. A versenypálya alig pár kilométerre található a Higashi-Fuji Technical Centre létesítményeitől, ahol egyébként az 1000 lóerős hibrid hajtásláncot kifejlesztették és építették. A csapat célja, hogy a hazai szurkolók előtt – akik közt számos TOYOTA dolgozó is van – növeljék kissé megcsappant előnyüket. A Silverstone-i kettős győzelem után ugyanis a mindkét TS050 HYBRID-et diszkvalifikáló utólagos bírói döntés miatt, a RebellionRacinggel szemben alig három pontra apadt a különbség a világbajnoki csapatversenyben.SébastienBuemi, KazukiNakajima és FernandoAlonso a 8. rajtszámú TS050 HYBRID versenyautóval továbbra is az élen állnak a pilóták mezőnyében – bár alig két pont előnnyel a 3. rajtszámú Rebellion legénysége előtt –, de igyekeznek megszerezni harmadik győzelmüket is az idényben, hogy elhúzhassanak riválisuktól. A 7. rajtszámú TS050 HYBRID-del induló Mike Conway, Kamui Kobayashi és José MaríaLópez nagyon jól szerepeltek Silverstone-ban, és idei első győzelműkért hajtanak majd a Fuji pályán, ahol Mike és Kamui utoljára 2016 októberében nyert versenyt. Silverstone-hoz hasonlóan mindkét legénység a nagy leszorító erejű konfigurációval szerelt TS050 HYBRID-eket használja majd az október 12-ével kezdődő hétvégén, ami pénteken két 90 perces edzéssel indul. Szombaton újabb 60 pereces edzés következik, amit a 20 perces időmérő követ majd. A hatórás futam október 14-én, helyi idő szerint vasárnap délben rajtol.

HisatakeMurata, a csapat elnöke

 „Az, ami a Silverstone-i verseny után történt immár a múlt. Az utóbbi hetekben teljesen a Fuji versenyre koncentráltunk, ahol nagyon szeretnénk jó eredményt elérni, rajongóink és kollégáink örömére is, akik ott lesznek a pálya mellett, hogy szurkoljanak nekünk. Ez az első alkalom, hogy a csapat Japánban szerepel a Le Mans-ban aratott győzelem óta, ezért is lesz különleges ez a hétvége. Nagyon odatesszük magunkat ezen a futamon. Le Mans után számunkra a Fuji verseny a második legfontosabb, és természetesen újabb kettős győzelem a célunk.” 

Mike Conway (7. rajtszámú TS050 HYBRID)

„Nagyon szeretem a Fuji pályát, ahogy egyébként a többi pilóta is.  Japán nagyszerű ország, és mivel ezen a hétvégén a TOYOTA GAZOO Racing hazai pályán szerepel, ez egy különleges futam a számunkra. Érezni lehet, hogy hatalmas elszántsággal készül a csapat, amikor Fujiba jövünk. Minden alkalommal alig várom, hogy itt lehessek. 2016-ban a 7. rajtszámú autónk győzött itt, s remélem, ismét jók leszünk, így elhozhatjuk majd a győztesnek járó serleget.”

Kamui Kobayashi (7. rajtszámú TS050 HYBRID)

„Alig várom, hogy hazai pályán indulhassak. Remek érzés lesz megmutatni a TS050 HYBRID-et a japán rajongóknak. A Fuji mindig jó helyszín volt számunkra, hisz jól ismerjük a pályát, és évek óta mindig remekül szerepelünk itt: a csapatunk hat WEC futamból ötször győzött. Számomra nagyon emlékezetes maradt a 2016-os hazai győzelem. 2018-ban a legfontosabb cél a kettős győzelem a TOYOTA hazai futamán.”

José MaríaLópez (7. rajtszámú TS050 HYBRID)

„A csapat számára Fuji a legfontosabb verseny Le Mans után. Tudjuk, hogy az egész TOYOTA család kint lesz a pályán, mindenki eljön szurkolni. Örvendetes módon mindig jól szerepeltünk a hazai versenyünkön: tavaly kettős győzelmet arattunk, és azt reméljük, most ez ismét sikerül. De természetesen annak örülnék leginkább, ha idén a 7. rajtszámú autó érne célba első helyen. Az utóbbi két évben már annyiszor rajtoltunk pole pozícióból, hogy tényleg ideje lenne győzni is végre.”

SébastienBuemi (8. rajtszámú TS050 HYBRID)

„Hosszú idő eltelt már Silverstone óta, szóval készen állok a hétvégi versenyre. A Fuji pálya remek a TOYOTA számára; az autónk mindig jól megy itt, ami fontos dolog, tekintettel arra, hogy ez hazai pálya a csapat számára. Emellett nagyon élvezem, hogy találkozhatok a japán rajongókkal, mert igen lelkesek és vendégszeretőek. Ettől is olyan különleges a Fuji hétvége a számunkra. Mindent megteszünk majd, hogy olyan eredményt érjünk el, amit érdemes lesz ünnepelniük.”

KazukiNakajima (8. rajtszámú TS050 HYBRID)

„Nagyon szeretek Japánban, azon belül is a Fuji Speedway pályán versenyezni, tényleg egyike ez a kedvenceimnek. A pálya kialakítása kihívást jelent, kiváltképp a hosszútávú futamok szempontjából, ahol szinte végig kell magunkat verekedni, miközben sok időt nyerhetünk, vagy éppen veszíthetünk is. Ez az én hazai futamom, de még fontosabb, hogy a TOYOTA hazai futama, úgyhogy mindig hatalmas támogatást kapunk a rajongóinktól. Olyan sok sikert értünk már el itt, hogy remélem, megismételjük, és sikerül ismét felállni a dobogó tetejére.”

FernandoAlonso (8. rajtszámú TS050 HYBRID)

„Nagyon várom már első versenyemet a TOYOTÁ-val, a Fuji pályán; ez hazai pálya a csapat számára, ezért nagyon fontos hétvége. Mindannyian nagyon motiváltak vagyunk. A Forma 1-ből ismerem a Fuji pályát, sok kellemes emlék fűz hozzá, mivel 2008-ban itt nyertem meg a Japán Nagydíjat. Szóval, tudom, milyen érzés itt a dobogó tetején állni. Remélem, ezen a hétvégén megint ott állunk majd, mert nagyon fontos lenne mindkét világbajnokság szempontjából.”

Vélemény, hozzászólás?