Megvan az ország legjobb 9 gyára!

A GyártásTrend magazint is kiadó PPH Media kihirdette az Év Gyára 2017 díjakat május 11-én a Larus Étteremben. Kéziszerszámgyár, autóipari beszállító és műanyagfröccsöntő üzem nyerte a három összetett díjat.

Harmadik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend Magazin, és az azt kiadó PPH Media az Év Gyára versenyt, amelynek versenyidőszaka fél évet ölelt fel. Minden hazai termelőüzemmel rendelkező cég pályázhatott a meghirdetett 9 kategóriára, az összetett Év Gyára díjat pedig az a cég nyerhette el, amely több kategóriában a shortlistre került és legalább az egyikben az első helyen végzett. Árbevétel szerint három összetett nyertest hirdettek, idén is külön osztottak Év Gyára díjat a 3 milliárd forint alatti, a 3-10 milliárd forint közötti, és a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cég körében.

Év Gyára lett:

  • Év Gyára 10 milliárd forint feletti éves árbevétel kategóriában: Robert Bosch Power Tool Kft.
  • Év Gyára 3-10 milliárd forint közötti éves árbevétel kategóriában: Simon Műanyag feldolgozó és Fémtömegcikk gyártó
  • Év Gyára 3 milliárd forint alatti éves árbevétel kategóriában: GIA Form Kft.

 

Kategóriagyőztesek:

  • Legjobb menedzsmentfolyamatok: Robert Bosch Power Tool Kft.
  • Leginnovatívabb gyártó: RATI Kft.
  • Legjobb termelő: Sanofi Veresegyházi Telephelye
  • Legeredményesebb gyártástámogató: STI Petőfi Nyomda Kft.
  • Vevői elégedettség: EMIKA Zrt.
  • Dolgozói elégedettség: GIA Form Kft.
  • Beszállító kapcsolatok: Simon Műanyag feldolgozó és Fémtömegcikk gyártó
  • Cyeb – Energiahatékonyság: STI Petőfi Nyomda Kft.
  • Ipar 4.0: Aventics Hungary Kft.
  • Az év legígéretesebb gyártója – a zsűri különdíja: Korax Műgyantagyártó és Kereskedelmi Kft.

 

A vállaltirányítási rendszerből kinyerhető, számadatokra épülő pályázati adatlapokat január elejéig kellett beküldeniük a cégeknek, összesen 53 pályázat érkezett. Ezt követően alakította ki a verseny szakmai partnere, a Process Solutions Kft. kategóriánként a három legjobb pályázatot benyújtó cég shortlistjét.

Idén nagyon szoros volt a mezőny, így fordulhatott elő, hogy több kategóriában is három helyett négy vállalat került fel a shortlistre. A kiválasztott cégeket egy szakértő csapat járta végig, hogy a helyszínen is auditálja az adatokat, az értékelést végül szakértőkből álló zsűri bírálta el, majd meghozta a döntést. A díjakat a gálán a zsűri tagjaitól vehették át a díjazott vállaltok.

A fődíjas Robert Bosch Power Tool Kft. – amely minden meghirdetett kategóriában pályázott és shortlistre is került – ügyvezető igazgatója, Fükő László a díjátadón elmondta: „Büszkék vagyunk eredményünkre. Idén a versenyzők között volt műanyagipari, autóipari gyártó, fémipari vállalat, több ipari pneumatikával foglalkozó cég, gyógyszergyártó telephely és nyomdaipari szereplő is. Megtisztelő a sokszínű paletta egyik nyertesének lenni.”

Vélemény, hozzászólás?