A LEXUS AZ EGYETLEN PRÉMIUM MÁRKA, AMELY ERŐSÖDIK AZ EURÓPAI PIACON

Az ACEA legfrissebb közleménye szerint Európában a világ legzöldebb vezető környezetbarát hibrid elektromos luxusautó márkájaként ismert Lexus az egyetlen prémium márka, amely márciusban növelni tudta eladásait a tavalyi év azonos időszakához képest.

Miközben Európa-szerte drasztikusan zuhannak a környezetszennyező, és számos európai nagyvárosból, köztük Budapestről rövid, vagy középtávon kitiltani (vagy legalábbis behajtásukat korlátozni) tervezett dízel autók eladásai, sosem látott ütemben növekszik a részben vagy teljesen elektromos autók értékesítései, különös tekintettel a valóban élhető alternatívát jelentő hibrid elektromos autókra. A dízel hajtástól egyaránt tömegével elforduló magán és vállalati flottavásárlók ugyanis, ahogyan azt a lenti grafikon is mutatja, a városi közlekedés során akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemben, károsanyagkibocsátás és üzemanyagfogyasztás mentesen közlekedő környezetbarát hibrid elektromos autókban látják a dízel hajtás alacsony üzemben tartási költségeket és magas maradványértéket (eladáskori árat) kínáló alternatíváját.

Ez az oka annak is, hogy márciusban a zöld szempontokra az átlagosnál amúgy is fogékonyabb luxusautó szegmensben a 8 modellel a piac legszélesebb prémium hibrid elektromos modellportfólióját kínáló, és 98%-ban hibrid autókat értékesítő Lexus bizonyult az egyetlen olyan prémium márkának, amely Európában is növelni tudta értékesítéseit.

A Lexus, amely hosszú évek óta nem kínál dízel hajtást, az egyetlen olyan autómárka, amelynek minden modelljéhez elérhető a környezetbarát hibrid elektromos hajtás, sőt, több modelljét, így a kompakt CT-t vagy épp a szedán IS-t kizárólag környezetbarát hibrid hajtással kínálja. A japán luxusautó márka modelljeit piac legdinamikusabban növekvő szegmensében, a crossover szegmensben, ahol a márka az NX, az RX és a hamarosan érkező UX modellekkel van jelen, épp úgy túlnyomó részt hibrid hajtással veszik, mint az RC és LC sportkupékat. Ugyanez a helyzet az LS zászlóshajó luxuslimuzin esetén is, míg a ma világpremierjét tartó új ES limuzin jó eséllyel szintén csak környezetbarát hibrid elektromos hajtást kínál majd. Nem véletlenül tartják a Lexust, amely valamennyi versenytársa összesített részben vagy teljesen elektromos hajtású eladásainak többszörösét értékesítette hibrid elektromos hajtással, a világ legzöldebb és legnagyobb hatású luxusautó márkájának.

2018 márciusában, összesen 1.792.599 darab új gépkocsi értékesítésével egyébiránt az EU személygépkocsi-piaca az idei év folyamán először mutatott visszaesést (-5,3%). Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi év azonos időszakának eredményei (beleértve a rekordnak számító márciusi adatokat is) igen magasra tették lécet az összehasonlításhoz. Az eladások kezdeti lendülete bizonyos piacokon lassulni kezdett, különösen az Egyesült Királyságban, ahol 15,7 százalékkal csökkent a márciusi újautó-értékesítés. Az új autók iránti érdeklődés Olaszországban is gyengült (5,8%), akárcsak Németországban (3,4%), miközben Franciaországban (+2,2%) és Spanyolországban (+2,1%) és nem utolsósorban hazánkban (+24%) tovább nőttek az eladások.

A 2018-as év első három hónapjában mért növekedés is viszonylag pozitív eredményt mutat (+0.7%), még a márciusi visszaesés ellenére is. Az újonnan regisztrált személygépkocsik száma növekedett Spanyolországban (+10,5%), Németországban (+4,0%) és Franciaországban (+2,9%), ugyanakkor lanyhult az autók iránti kereslet Olaszországban (1,5%) és az Egyesült Királyságban (12,4%). Külön említést érdemel az EU új tagországaiban tapasztalható keresletélénkülés, ami eddig 11,9 százalékos növekedést jelentett, Magyarországon ennél is magasabb, 28%-os növekedés volt tapasztalható. Az év első negyedévében összesen 4.171.628 új autót regisztráltak az Európai Unió piacain.

 

Vélemény, hozzászólás?