Április végén indul Tokajban a szezon!

A Tokaj Kincsei Egyesületet 2017. őszén alapította 14 lokálpatrióta és barát. Célunk a város közösségi életének és civil összefogásának erősítése. Véleményünk szerint régóta hiányzott egy Civil szervezet, amely az Önkormányzat mellett, de vele szorosan együttműködve nagy hangsúlyt fektet a helyi értékek bemutatására, a turizmus, a kultúra és sportélet támogatására és a szervezésében való közreműködésre. Ezt a hiányzó láncszemet szeretnénk pótolni lehetőségeinkhez mérten.
Az elmúlt hónapokban több közösségi programot szerveztünk városunkban. Pl.: decemberben Adventi Forgatagot, februárban Borkóstoló és tradicionális disznótorost, márciusban sakk és asztalitenisz versenyt – közel 100 versenyző részvételével.
Tavaszi programunk április 28-29-30-án kerül megrendezésre Tokaj város főterén, Halas-Boros Fesztivál néven, melynek keretében hagyományos tiszai halászléfőző versenyt tartunk. Első alkalommal kerül megrendezésre a Város tortája programunk. Mindkettőre várjuk a konyha és cukrászat szerelmeseit. Kísérő programként 28-án este fellép az Omega és a Karthago együttes. 29-én este Deák Bill Gyula és a
fiatalok körében egyre népszerűbb Dorothy lány csapat. Természetesen további kísérő programok és fellépők is lesznek, melyről honlapunkon –www.tokajkincsei.hu- és facebook oldalunkon – facebook.com/tokajkincsei – tájékozódhatnak az érdeklődők.
Jegyvásárlás itt: https://tixa.hu/tokaji-halas-boros-fesztival-es-haccacare
Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetünkben élők támogatására is. A decemberi Adventi forgatagon adományt gyűjtöttünk és felajánlottuk a helyi Általános Iskola Alapítványának. A napokban adtuk be pályázatunkat a Mága Zoltán hegedűművész által létrehozott „100 Templomi Koncert” sorozatára, melynek bevételéből a helyi  Gyermekotthon lakóinak egyedi fekhely cseréjéhez és barátunk, Gyöngyösi Zsolt gyógykezeléséhez szeretnénk hozzájárulni.Az év további részében is hasonló kulturális programokkal készülünk az idelátogatók számára. Május 20-án I. Tokaji Utcazene Fesztivál – közel 70 résztvevő jelentkezése érkezett határidőig.
Június 17-én Sport és Fitt nap a Fesztiválkatlan területén. Augusztus 10-12 között ,,Tokaj Hazavár” rendezvény Augusztus 11-én Kajak-Kenu verseny az Országos Szövetség szervezésében Szeptember 20-án Müller Péter előadása a tokaji Paulay Ede színházban Október 20-án: Tokaj Kincsei Szüreti- és Jótékonysági Bál December 15-én II. Tokaji Adventi ForgatagFenti programjainkat hagyományteremtő szándékkal hoztuk létre és ezt folytatva, 2019-ben is szeretnénk megrendezni ezeket.

Köszönjük a helyszínek biztosítását a Város Önkormányzatának és a magas színvonalú programok létrejöttéhez szponzoraink felajánlását, közreműködését.

Külön öröm számunkra, hogy kezdeményezésünkre és munkánkra felfigyelt a Megyei Önkormányzat és Török Dezső Elnök Úr. Köszönjük Elnök Úr támogatását és biztató szavait!
Molnár Tibor
Elnök
Tokaj Kincsei Egyesület

Vélemény, hozzászólás?