TÖBB HÚRON PENDÜLÜNK, avagy….

Több húron pendülünk, avagy… címmel izgalmas beszélgetéssorozat indul – neves vendégekkel – a VI. kerület Jókai utcában lévő Hatszín Teátrumban. A Szabad Föld című hetilap által életre hívott, havonta jelentkező program házigazdája Nádas György.

“A színpadon két ismert személyiség, elismert szakember beszélget, vitatkozik, anekdotázik, csipkelődik, akik ugyan más-más területen alkotnak maradandót, mégis akad az életükben olyan közös nevező, ami ismeretlenként is összeköti őket” – meséli a beszélgetéssorozat házigazdája. “A vendégek külön-külön is érdemesek a meghívásra, de együtt újabb árnyalatokat képesek festeni gazdag színpalettájukra, képesek önfeledten játszani” – teszi hozzá Nádas György

A sorozat április 26-án indul. Az este 7-kor kezdődő beszélgetés vendége Gyarmati Andrea volt élsportoló, gyermekorvos és Hevesi Tamás zenész lesz. A következő este május 24-én várja a nézőket, amikor Hegyi Barbara színésznő és Buday Péter sztárséf beszélgetnek majd. Június 21-én pedig világjáró kalandozás lesz Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságíróval és Kiss Ádám humoristával.

Jegyek 1300 forintért a helyszínen illetve a jegy.hu-n kaphatók, a nézők pedig – az élményen kívül – egy egyhavi Szabad Föld előfizetéssel lesznek gazdagabbak.

Vélemény, hozzászólás?