Erdélyben forog az új magyar thriller

Balánbányán elkezdődött Bagota Béla rendező Valan c. filmjének forgatása. Bagota első nagyjátékfilmje a skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, éjfekete és sokkoló thriller, az erdélyi magyar színjátszás legnagyobbjainak főszereplésével.

Az elsőfilmes rendező alkotásának fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya, de a Valan április közepéig forog majd Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is. A magas hegyek közé ékelt, hófödte, részben lakatlan Balánbánya tökéletes terep Bagota titkokkal teli thrillerének.

A romániai forradalom káoszában egy 13 éves kislány nyomtalanul eltűnik Valanból, a hólepte erdélyi bányavárosból. Huszonkét évvel később az eltűnt lány bátyja, Péter (Krisztik Csaba) rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban. Amikor egy veszélyes bevetés után megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak, felmerül benne, hogy a húgát találták meg. Péter hosszú idő után visszatér Valanba, ahol szembe kell néznie a gyerekkora óta kísértő múlt árnyaival. A mindentől elzárt helyen, a hegyek között az emlékei mellett egy kegyetlen gyilkosság is kirajzolódik.

Bagota Béla rendező elmondta: „Sokak számára ismerős, hogy ugyanazokat a problémákat addig kapjuk vissza a múltunkból, amíg vissza nem fejtjük a valódi okokat és megoldást nem találunk rájuk. A Valan egy ilyen történet: a főszereplőnek gyerekkorában, rejtélyes körülmények között eltűnik a húga, ami az egész életét beárnyékolja. Pétert folyamatosan kísérti a megmagyarázhatatlan és feldolgozhatatlan esemény.

A Valan azokra a gyerekekre, fiatalkorúakra fókuszál, akik egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnnek. Lehet, hogy találkozunk a fényképükkel a hírekben, a tejesdobozokon, vagy a statisztikákban, de lehet, hogy még ennyit sem tudunk róluk. Sóhajtunk egy nagyot a rettenes szörnyűségen, majd megpróbáljuk elfordítani a fejünket és menni tovább, de ezek a gyerekek attól még ott vannak valahol – valahol a sötétben. A Valanban Péter ebből a sötétből próbálja kimenteni a gyerekeket, miközben ő maga is majdnem elveszik benne.

Péter szerepében Krisztik Csaba egy karizmatikus, komoly kvalitásokkal bíró színész, aki annak ellenére, hogy filmvászonra termett, eddig még nem jutott főszerephez magyar filmben. A mellékszerepekre is autentikus, erdélyi színészeket válogattam, akik közül sokakat most ismerhetnek meg a mozinézők.”

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. Tiszta kézzel című kisjátékfilmjével elnyerte a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat.

A Valant a Magyar Nemzeti Filmalap 292 millió forintttal támogatta, a film a Mozinet forgalmazásában, a tervek szerint 2019-ben kerül a magyar mozikba.

VALAN

színes, magyar játékfilm

Rendező, forgatókönyvíró: Bagota Béla

Producer: Kántor László

Operatőr: Garas Dániel

Díszlettervező: Damokos Csaba

Jelmeztervező: Sinkovics Judit

Vágó: Szalai Károly

Zene: Márkos Albert

Főszereplők:

Krisztik Csaba, Hatházi András, Tollas Gábor, Pál Emőke, Mátray László, Nyakó Júlia

Gyártó: Mátrix Film

Forgalmazó: Mozinet Kft

Vélemény, hozzászólás?