A SZURKOLÓK SEGÍTSÉGÉRE VOLT SZÜKSÉG

A Szurkolók az állatkínzás ellen csapatára volt szükség, hogy egy régen fennálló ügy végére  pont kerüljön.

Kapin Richárd elmondta, megkereste a szervezetüket  Márton Tímea civil állatvédő egy Dunaújvárosi régen húzódó ügy kapcsán.

Tímea a szurkolóknak elmondta, van egy hajléktalan városukba, akitől már egyszer elvettek egy kutyát, de pár héttel ezelőtt újra találkozott az említett hajléktalannal, akinél ismét van egy kutya, akinek szemmel láthatólag elfertőződött bőrbetegség van a fél pofáján.

Ekkor több állatvédő szervezetet megkerestek, de sajnos ezek után sem történt semmi.

Jelezték a hatóságoknak, hogy ők civilek átvállalják az állatorvosi költséget, és ekkor végre elindult valami.

Hatóságilag kötelezték a hajléktalan urat az együttműködésre a civilekkel.

Az első állatorvosi vizsgálat alkalmával az orvos antibiotikumos kezelést írt fel a kutya számára. Sajnos a „felelős gazda”  nem mindig állt rendelkezésre, hisz az alkohol győzött, aminek a kutya itta meg a levét. A lelkes csapatnak hol sikerült, hol nem, de többnyire nem került sor beadni az orvos által felírt gyógyszert.

Sajnos, ha még sikerült volna is a gyógyszeres kezelés, ez is csak részleges megoldás lett volna, hisz a kutyának ételallergia miatt alakult ki a bőrbetegsége, és lássuk be, egy hajléktalan esetében nem sok esély van a allergiamentes táplálásra.

És a félelem beigazolódott, a kutya állapota nem hogy javult, inkább romlott.

Ekkor hívták segítségül a szurkolókat, akik összerántva a csapatot- a Segítő kezek az állatokért csapatával kiegészülve már indultak is Dunaújvárosba.

Rövid keresés után megtalálták a kutyust és gazdáját, és meggyőzték, hogy adja át a kutyát és hivatalosan mondjon le róla- nem,nem erőszakkal, hanem ész érvekkel, ami sikerült is.

A kutyát sikerült elhozni és már folyamatban van a gazdásítása.

Köszönet Márton Tímeának és a Dunaújvárosi civileknek, hogy nem adták fel és köszönet a Szurkolók csapatának és a Segítő kezek az állatokért csapatának, hogy segítségükkel pont került az ügy végére. És végül köszönet a Dunaújvárosi hivatalos szerveknek, akik végül pozitívan álltak a kérdéshez.

Vélemény, hozzászólás?