WÖRK Projekt ’Hendrix Special’

Nagy Ádám – Borlai Gergő – Gátos Iván – Gátos Bálint – Maszkura

Vendég: Köpönyegforgatók, Jar of Soul

  1. január 12. (péntek), 20:00, Gödör Klub

Újdonságok és izgalmas formációk lépnek fel január 12-én este a Gödör Klubban: újra hazai porondon hallhatjuk Borlai Gergőt, aki a Roy és Ádám Trióból is ismert Nagy Ádám szólóprojektjén lép színpadra. Előttük a miskolci fiatalokból álló Köpönyegforgatók, utánuk pedig a nemzetközi zenei életben „Húrok királynőjeként” is emlegetett, szemtelenül fiatal basszusgitárosnő, Muck Éva és a gitáros Géczy Viktor új formációja, a Jar of Soul zárja az estét.

A Wörk Projekt Nagy Ádám gitáros, Huszka Jenő-díjas zeneszerző első szólóalbuma. A 2015-ben megjelent lemez anyaga alapvetően progresszív gitárzene, a rocktól a jazzig kalandozik az akusztikus és modern elektronikus hangszerelések segítségével. A kísérletező, izgalmas, progresszív hangvételű album többségében instrumentális dalokból áll.

A lemezhez azóta két videóklip is készült. A Ritmus Sport Gimnasztika c. dal klipjének érdekessége, hogy azt másfél éves munkával, kézzel rajzolta meg két képzőművész. A második kliphez, a Fekete Madárhoz készült videó pedig a koncerten is fellépő Maszkurával közösen készült el.

A január 12-i koncerten jelen lesznek a lemezen is közreműködő kiváló zenésztársak is: Borlai Gergő a doboknál, Gátos Bálint basszusgitáron és Gátos Iván a billentyűknél. Kiegészülve a Junk fúvósaival, Maszkurával és a zeneszerző Nagy Ádámmal ezen az estén a saját szerzemények mellett néhány extra feldolgozás dalt is hallhatunk majd.

A zenekar tagjai:

Nagy Ádám – gitárok, ének

Gátos Bálint – basszusgitár

Borlai Gergő – dobok

Gátos Iván – billentyűs hangszerek

Bíró Szabolcs Maszkura – tangóharmonika, ének

Bille Gergő – trombita

Sélley Szabolcs – alt és szoprán szaxofon

Hoffer Miklós – tenor szaxofon

A Jar of Soul formáció három egészen más zenei közegből érkező zenész találkozásából született. A zenekar stílusát a soul, hip-hop, funk és r&b műfajok határozzák meg. Saját számaik mellett a basszusgitáros, Muck Éva Bassology c. lemezéről dolgoznak át számokat a lehengerlő hangú Kovács Réka énekesnővel és a “wakachuka-mester” Géczy Viktorral. Küldetésük: A legmeghatározóbb élményeket felidézni a zenén keresztül.

 A Köpönyegforgatók szeretik a hosszú, különleges szavakat. Mint például azt, hogy Köpönyegforgatók. Szeretik a szóvicceket is, meg a növényeket, meg az eleganciát is. Ha például bemennek egy virágboltba, először egy csokor nyakkendőt kérnek. Amúgy sohasem ironizálnak. Mint például most sem. Komolyságukról dalszövegeik, valamint jellegzetes frizurájuk tanúskodik. Noha úgy tűnhet, esetenként kiesnek szerepükből, ám mindig tökéletesen megtévesztőek. Alkalmanként sikerül egymást is megtéveszteniük, de ettől nem kell kétségbe esni, ilyenkor ők maguk sem tudják, mit csinálnak. Vagy mégis?

Tagok:

Peres Gergő – ének, basszusgitár

Barkóczi Bence – gitár, vokál

Zakar Viktor – dobok, vokál

Jegyár elővételben 1500 Ft, a program napján, a helyszínen 2000 Ft.

Jegyek elővételben a Gödör Klub pénztárában, valamint a TIXA oldalán kaphatók.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/127089631410089/

További információ:

www.godorklub.hu

www.facebook.com/workprojektofficial/

www.facebook.com/nagyadamguitar

www.youtube.com/channel/UCai0qUL5x7bBk9OYlqSJggw

https://open.spotify.com/album/0UJh7fg92g3zLhNZebwYoH

https://www.facebook.com/koponyegforgatok

https://www.facebook.com/JarOfSoul/

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?